A saját történetem

 Amikor először találkoztam a jövendőbeli férjemmel, ő pont olyan volt, amilyen férfit akkor szerettem volna: sötét hajú, külföldi, és volt benne valami vagányság. Valami, amitől felnéztem rá, és egy erős, magabiztos férfinak láttam.

Visszagondolva, már a kapcsolatunk kezdete óta akadtak problémáink, olykor bántóan viselkedett, mégis összességében boldognak éreztem magam mellette, nagyon kedves tudott lenni, és a családom, barátaim is elfogadták. Amikor néhány év után megkérte a kezem, örömmel igent mondtam, és kiköltöztem vele szülőhazájába, Iránba. Sokan persze figyelmeztettek akkor, hogy „ne menj ki, meg fogod bánni”. De én teljesen biztos voltam abban, hogy csak azért mert iráni, „ő nem olyan”, nagyon hittem benne és a kapcsolatunkban.

Nos, az esküvőnk és a kiköltözésünk után pontosan egy olyan „tipikus” történetté változott a mi házasságunk is. Mintha kifordult volna önmagából. Egyre többet kritizált, és a dühkitöréseivel megrémisztett. Rengeteget veszekedtünk, és ezek hevében többször megütött.

Egyértelműen engem okolt a kapcsolatunk megromlásáért. Teljesen összezavarodtam, hova lett a régi kedves énje, miért történik ez velünk?

Csak miután testileg, lelkileg megtörten hazaköltöztem, és elváltunk, kaptam választ ezekre a kérdésekre. A barátnőimmel kutatómunkában kezdtünk, és ekkor ismertem meg a bántalmazó férfi fogalmát, ami a volt férjemre tökéletesen ráillett. Rájöttem arra is, hogy egy bántalmazó kapcsolat nem országhoz, nemzetiséghez kötött, valójában mindenhol, a mai napig megtörténik, és sokszor nem testi sértésben nyilvánul meg, hanem szavakban.

Éppen ezért, amikor megírtam a könyvet, a saját történetem is inspirált, a regény mégsem rólam szól, hanem egy lányról, Jankáról, aki lehetne bármelyikünk. Egy bántalmazói kapcsolatban találja magát, mégis sikerül túljutnia rajta.

A regényemnek pontosan ez az üzenete, bárki kerülhet ilyen kapcsolatba, a kiút mégis lehetséges.

A saját történetem